A valódi átalakulás belső értékeink felfedezésével kezdődik

„Fontos, hogy minél több tudattalan tartalmat integráljunk a tudatba, hogy az elérje az előirányzott fejlődési szintet. A korai képek intuitív módon jövőbeni fejlődési fázisokat vetítenek előre. Azt a célt szolgálja, hogy a tudat és a hozzá tartozó tudattalan alapok között helyreálljon a kapcsolat. Korunk borzalmas regressziója amiatt van, hogy a tudattalan nem tud lépést tartani, messze lemarad a tudatos szinttől, és ennek következtében védekezni kényszerül- és védekezése mindenre kiterjedő pusztító szándék alakjában nyilvánul meg. Korunk politikai és szociális izmusai a hangoztatott ideálok miatt csökkentik kultúránk színvonalát, és ezzel behatárolják, megakadályozzák a személyiség kibontakozását. Ezt úgy érik el, hogy létrehozzák a terrorral kordában tartott káoszt, azt a primitív állapotot, mely csak a puszta létfenntartást teszik lehetővé. Arra, hogy a megalázó szolgaság élménye megerősíti-e a szellemi szabadság iránti vágyat, a jövő adja meg a választ.

Kollektív módon ezt a problémát nem lehet megoldani, hiszen míg az egyén nem változik, a tömeg nem változtatható meg. Az egyénre pedig a lehető legjobbnak tűnő változást sem lehet rákényszeríteni. Mert bármely megoldás csak akkor jó, ha kapcsolódik az individuumban zajló természetes fejlődési folyamathoz. Eleve kilátástalan kollektív receptekkel, intézkedésekkel próbálkozni. A tömeg betegségéből csak az egyén kezdhet el kilábalni, és ő is csak akkor, ha önmagát és nem másokat tesz felelőssé állapotáért. A közeg, mely erre lehetőséget teremt, csakis a szabadság, semmiképpen sem az önkényuralom.

A visszamaradt személyiségrészek újrafelfedezésük pillanatában indulnak be. Az individuum kiteljesedése jelenti a választ korunk nagy kérdésére-miként lehet az előresiető ifjú tudatot újra összekapcsolni a messze lemaradt nagy öreggel, a tudattalannal. A nagy öreg az ösztönalap. Az ösztönök lesből támadnak arra, aki nem vesz tudomást róluk, és aki nem képes megalázkodni, azt megalázzák, és legféltettebb kincsét, a szabadságát is elveszíti.

Aki a folyamatról meg akar érteni valamit, tudatossá akarja alakítani, ismeretekre van szüksége. Ha a megértés teljességgel hiányzik, a folyamatnak rendkívüli intenzitást kell elérnie, különben eredménytelenül visszasüllyed a tudattalanba. Az erőssé váló indulatok kikényszerítenek egy bizonyos fokú tudatos felfogást.”

Szóval Jung egy éles elme. Az ösztönökről és az emberi létezésről vallott elképzelései lenyűgözőek. Véleményem szerint az ember csak olyan mértékben lehet szabad, amilyen mértékben képes változásokat létrehozni tudattalan életfelfogásában és ősi tanult mintáiban. A felelősség a miénk. Élünk egy folyamatban, amiben elveszítjük önmagunkat és egyéniségünket, vagy megtesszük azokat a változtatásokat, mely örömet és érzelmi szabadságot biztosít számukra?

 A tudomány fejlődése, tudatos szintű túlfejlettségünk uralkodni akar, és lebecsüli ösztönünk erejét. A tudattalan robbanása minden pillanatban várható. Érzelmi testünk elnyomásban él. Kutatások bizonyítják, hogy érzelmi testünk 2-3 éves korunkig fejlődik, mert amíg nem tudunk beszélni, szüleink odafigyelnek érzelmi szükségleteinkre és ezen keresztül kommunikálnak velünk. A beszéd elkezdődésének pillanatában már leginkább mentális infromációkkal bombáznak minket, majd később mindenből ez folyik. (TV, rádió, kapcsolataink).  

Szükséges, hogy tegyünk azért, hogy felszabaduljon érzelmi világunk. Lassan már csak azt érezzük, hogy éhesek vagyunk, vagy szomjasak, vagy  hogy fáj a fejünk vagy a hasunk. Érzéseink lekorlátozódnak a fájdalom és annak elkerülési szintjére. 

Itt az ideje a változtatásnak és a felszabadulásnak. A tudattalan felszabadulásra vár.

Egyre növekszik azon módszerek ismertsége, mely a tudattalannal foglalkozik, és a misztikus lénnyel, aki bennünk él. Talán ez sem véletlen. Biztosan hallottunk már a kineziológiáról, családállításról, transzlégzésről, hipnózisról, aura-somáról és ki tudja még hány olyan módszerről, mely érzelmi egyensúlyvesztésünket hivatott kiegyensúlyozni. 

Érdemes tenni önmagunkért és az életünkért! Az élet csodái felfedezésre várnak. Csak annyi a dolgunk, hogy ki kell nyitnunk a szelencét, amibe bezárkóztunk. Az első lépés egy döntés. Indulunk, vagy ott maradunk, amiben vagyunk. Ha sikerül önmagunk mélyebb megismerése mellett döntenünk, már jó úton vagyunk...Önmagunk felé.

Sok sikert kívánok mindenkinek a saját élete felé vezető úton.:-)