A valódi átalakulás belső értékeink felfedezésével kezdődik

 Inkább a szokások szerint élünk, mert nincs időnk arra, hogy elgondolkodjunk az életünkön, arra, hogy átgondoljuk az elvárásainkat másokkal vagy önmagunkkal kapcsolatban. Mégis meghatározza életünket és küzdelmeinket ez a kérdés. Egy meghatározó alap OK azokban a helyzetekben, amikor nem tudjuk elérni, amit akarunk. A belső konfliktusok nagy része abból ered, hogy hiszünk abban, hogy nincs elég erőnk máshogyan élni, boldognak lenni, örülni. Megelégszünk azzal, amink van.

Olyan helyzetekben, amikor mást szeretnénk, mint mások; a körülöttünk élők, családtagjaink, barátaink, konfliktushelyzetbe kerülünk. Az, hogy mennyi erőnk van ahhoz, hogy másokkal szemben megvédjük álláspontunkat, hogy megvalósuljon az is, amit mi szeretnénk, ehhez szükséges a szeretet ereje. Azé a szereteté, ami bennünk van. Önmagunk felé.

Igen, ez csúnya dolog. Megtanították nekünk, ha törődünk magunkkal önzők vagyunk. És emiatt inkább hisszük, hogy háttérben kell élnünk, mások szükségleteit kiszolgálva, a sajátunk kielégítése nélkül, mint abban, hogy mindenkinek jár a szeretet lehetősége. Ebből a félreértésből nagyon sok szenvedés ered. A „mártír”, önfeláldozó élet ritkán kiteljesedett boldog élet. Az együttműködés érdekegyeztetés révén valósul meg, és nem egyenlő az egyik fél akaratának való megfeleléssel. Ezen az ügyön vagy mindenki nyer, vagy mindenki veszít. De őszinteség és konfliktusok felvállalása nélkül a pozitív változás elkerül minket. Uralkodók és uraltak, vagy olyanok, akik törődnek és akikkel törődnek!? Az odaadó fél mindig mindent megtesz kapcsolataiban.  Sokszor semmi megbecsülést, elismerést nem kap érte, sem segítséget. Néha, mikor összegyűlik a düh, kirobban, de hamar el is illan a változás lehetősége, mert nincs elég ereje ahhoz, hogy hosszú távon is kiálljon álláspontja mellett. Miért? Mert a konfliktus ideje alatt a másoktól "függő szeretet" fogyni kezd. Hiszen dühös rá az az ember, akitől a szeretetet várja. Nincs annyi szeretete önmaga számára, hogy megengedhessen magának egy konfliktust másokkal. Talán azt sem tudja, hogy fél, csak úgy érzi nem akar vitázni, küzdeni. Megjelenik az önkétely, és felmerül egy mélyen belül rejtőző kérdés.  Mi lesz, ha elveszíti a szeretetet?  Mi van, ha nem szerethető ha kifejezi mit érez!?És jobban hisz ebben, mint a szeretet erejében…

A kapcsolati kudarcok oda vezethetnek, hogy meg sem próbálunk igazi kapcsolatba lépni. Kihátrálunk, elmenekülünk a valódi konfliktusok elől. Vagy ámítjuk magunkat… Nincsenek manapság normális férfiak/nők. Pedig igazából csak félünk. Talán attól, hogy egy kapcsolatban elveszítjük önmagukat… Hogy lassan, ahogy az idő múlik, feladjuk azt, amik vagyunk. Vagy már ezt megelőzően megtettük ezt - csalódást okozva ezzel magunknak és másoknak.

És persze ha nincs más út, még mindig szidhatjuk egymást.  A párunkat, főnökünket, barátainkat, akik nem azt teszik, amit nekik kellene, vagy amit mi akarunk, vagy amit helyesnek tartunk.

 Ha van bátorságunk a felület mögé nézni, a mélyen bennünk rejtőző, sejtelmes titokként meghúzódó halvány érzetek mögé lesni, megtudhatjuk mi az igazság a szeretetről… Szeretnek minket úgy, ahogy szeretnénk? Hallják, amire vágyunk, elfogadnak minket annak, akik vagyunk? És vajon mi képesek vagyunk erre? A szeretet egy képesség amit ismerünk, vagy képesek vagyunk felismerni ezt önmagunkban!